Magazin #bor

Legyen szó vasárnapi villásreggeliről vagy happy hour-ról, első randevúról vagy esküvőről, minden alkalom jó alkalom egy italra. Mindenkinek van kedvenc itala, de a rengeteg választási lehetőség miatt néha még így is nehéz lehet dönteni. Ha ezzel a nehéz dilemmával kell szembenéznie - egy gin-tonik vagy egy rosé, egy whisky jéggel vagy tisztán -, a lehetőségek hirtelen végtelennek tűnhetnek. Nem tudja mit rendeljen? Ne essen pánikba. Valahol már elmúlt 5 óra, úgyhogy ideje kikérni az itallapot.

Míg a legtöbb borkedvelőnek van kedvenc vörös- és fehérbora, túl sok ember figyelmen kívül hagyja a rosébort. Lehet, hogy ez egy sztereotip hozzáállás nőies színe miatt, amely sokakat elriaszt, vagy a bor igazságtalan hírnevének köszönhető, amely minden jog nélkül lánybúcsúk italaként állítja be, de ezen vádak közül egyik sem igaz. Ez a cikk azért született, hogy kijelentse: lehet rosé nélkül élni, csak nem érdemes.

Köztudott, hogy a globális borászat egyre nagyobb kihívásokkal néz szembe a növekvő fogyasztói igények miatt, különösen az olyan feltörekvő piacokon, mint Kína, Brazília, India és Oroszország. A borkészítés során a minőség ellenőrzése az egyik legnagyobb feladat, amellyel a borászok szembesülnek, hiszen a cél mindenhol ugyanaz: a fogyasztóknak tetsző, megfelelő érzékszervi tulajdonságokkal rendelkező bort előállítani, az adott piaci igényekhez igazítva. A borkészítés minőségét számos olyan környezeti tényező meghatározza, mint az éghajlat, a talaj és a hőmérséklet... de mi lenne, ha létezne egy olyan minőségelemző rendszer, amely nem csak átfogó képet nyújt a globális piac borairól, hanem képes előrejelezni egy-egy régióban termő szőlő és az abból készülő bor várható minőségét?

A világjárványnak betudható elmúlt kétéves kihagyás után lassan, óvatosan már vissza-visszatérnek a közösségi programok. A zenei szórakozás mellett hatalmas szerepet töltenek be a különféle gasztronómiát felölelő vigadalmak is, így természetesen rozé fesztiválokat is szép számmal talál az, aki keres. Összeszedtük New Yorktól egészen a francia riviéráig a három legkiemelkedőbb rosé fesztivált, amelyek rendkívül izgalmas választásnak tűnnek!

Képzeljük lelki szemeink elé, ahogy egy kellemes estét töltünk el a barátaink társaságában. Vacsorázunk, beszélgetünk, kinyitunk egy üveg bort, netán kettőt... aztán másnap fejfájósan ébredünk. Gyorsan rákeresünk a Google-ben, és mielőtt észrevennénk, elárasztanak bennünket olyan cikkek, amelyek mind azt sugallják, hogy a szulfit lehet a ludas. De mik is azok a szulfitok? És miért őket okolják a másnaposságért?

Ahogy arról a cikksorozat első részében szó volt, a borszabályozás nem épp zökkenőmentes utat járt be Európában, mire eljutott mai szintjére. A történelmi keretek és az alapok bemutatása után ideje belevetni magunkat a hatályos szabályozás kulcsfontosságú elemeibe.

Az életkor kérdése rosé borok esetében nem annyira egyértelmű, mint más fajták kapcsán, ezért felmerülhet bennünk: vajon javul-e a borok íze az idő előrehaladtával? Az a mondás járja, hogy a rosét fiatalon a legjobb inni, azonban nem meglepő módon ez nem egy kőbevésett aranyszabály. Noha számtalan rosét valóban jobb fiatalon elfogyasztani, vannak olyanok, amelyeknek kifejezetten jót tesz néhány szarkaláb.

Bort a világ számos tájékán termesztenek. Hogy csak a legnagyobb régiókat említsem, ismerünk ausztrál, amerikai, olasz, spanyol borokat és természetesen számunkra a hazai, magyar boroknak sincsen párja. Ebben a színes felhozatalban a franciák mégis világ első helyet harcolta ki maguknak. Felmerül a kérdés, hogy ez egyáltalán harc volt-e, vagy egy olyan alapfelvetés, amit pusztán az idők kezdete óta megőriznek maguknak. Ha belegondolunk, tulajdonképpen miért ennyire jó a francia bor?

Talán hallott már a francia „Champagne Widows-ról”, azaz a pezsgő özvegyekről, azokról a tehetséges fiatal nőkről, akik férjük korai halálakor átvették a birtokokat, és idővel virágzó, globális vállalkozásokká fejlesztették őket. A leghíresebbek közé tartozik Madame Pommery – hozzá fűződik a Brut Champagne feltalálása, miután Viktória királynő szárazabb pezsgő iránt vágyódott -, valamint a 89 éves koráig aktív Veuve Clicquot, aki megalkotta a mára rendkívül népszerű rozé champagne-t.

A borfröccs mostanság egy kicsit rossz hírnévre tett szert. Ez a híresen nyári italt önhibáján kívül gyakran túlhigítottnak, esetleg ragacsosnak gondolják, amelyet rossz borokból készítünk. De vajon nem írtuk le túl korán a fröccsöket? Szerintünk megérdemelnek egy második esélyt. Hiszen a boralapú „koktélnak” világszerte létezik egy-egy változata, és az ikonikus kevert ital a villásreggelizni vágyók, valamint a nyári esték főszereplője.

Lehet, hogy nem látott narancsbort a helyi szupermarketben, de kiszúrhatta, ahogy felkapott éttermek bormenüin lapul vagy egy lelkes sommelier barátja ajánlotta. A narancsbor régen kivételesen gyakori volt. És bár napjainkban még nem robbant be a mainstreambe, a narancsbor lenyűgöző kultuszt épített ki az elmúlt néhány évtizedben. Arról nem is beszélve, hogy a pompás mandarin árnyalattól a visszafogottabb aranyokkerig terjedő színével a narancsbor kifejezetten fotogén, lehet, hogy művészien pózol a vacsorapartikon. De mi adja a narancsbor rendkívüli színét? Milyen az íze? És mivel párosítsuk? Ebben a cikkben minden kérdésére választ adunk ezzel a szokatlan borral kapcsolatban.

A boros dekantereket évezredek óta használják, lényegében amióta az emberek bort isznak. Eredetileg ezüstből és aranyból készült kannákat és edényeket használtunk a bor tárolására és tálalására, mielőtt bevezették volna az üveget. A mai világban a boros dekanterek mindenféle formában és méretben kaphatók, hagyományos és modern dizájnnal, ugyanazt a célt szem előtt tartva, hogy a bort a pohárban való felszolgálásra készen tartsák és tárolják.