Klasszikus kutya-macska harcnak tűnhet a címben szereplő kérdést feltenni, hiszen ahogy a borászok és a sörfőzők között is számos hasonlóság és különbség van, úgy igaz ez az italokat fogyasztókra is. Kijelenthetjük, hogy kevés ital osztja meg olyan látványosan a világot, mint a sör és a bor. Pedig nem is feltétlen kell letenni voksunkat egyik vagy másik mellett, de tény, hogy sokakat kitartóan egyfelé húz a szívük. Az 1980-as évektől kezdődően több kutatás irányult arra, hogy a franciák - annak ellenére, hogy általában aránylag sok telített zsírt és koleszterint tartalmazó ételt fogyasztanak - a vártnál alacsonyabb arányban szenvedtek szívbetegségben és korai halálozásban. Egyesek ezt a jelenséget „francia paradoxonnak” nevezték, és nekiláttak a magyarázat felkutatásának, amelyek között a borfogyasztás kiemelt jelöltként szerepelt.
Olvasd tovább